Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2019. szeptember 23-án Stockholmban tárgyalt svéd miniszter partnereivel. 2010 óta nem volt kétoldalú miniszteri szintű egyeztetés az európai iparpolitika, a kutatásfejlesztési és az innováció kormányzati prioritásokról, illetve azok eszköztáráról, valamint a felsőoktatás területén Svédország és Magyarország közötti együttműködés lehetőségeiről. Palkovics miniszter találkozott Matilda Enkrans felsőoktatási és kutatásfejlesztési miniszterrel, valamint Ibrahim Baylan iparpolitikáért és innovációért felelős miniszterrel. Partnereivel egyetértett abban, hogy a kutatás és az innováció a globális kihívások kezelése és a versenyképesség megőrzése érdekében kiemelten fontos. Európának közös és kiegyensúlyozott célok mentén kell lehetőségeit maximalizálni és ebben a kétoldalú együttműködés folyamatos keresése alapvető. Palkovics miniszter találkozott a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkárával és az Akadémia elnökségének több tagjával. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon a kutatásfejlesztés intézményrendszerének átalakítását követően több pénz áll a kutatók rendelkezésére, a kormány elkötelezett a költségvetés emelése mellett a következő években is, és továbbra is biztosított a kutatás szabadsága. Az akadémia és a kutatás szabadsága alkotmányban rögzített alapjogi Magyarországon, ami a rendszer egészet átjárja. A Magyar Tudományos Akadémia státuszát az átalakítás nem érinti. Annak tisztelete és társadalmi elismertsége Magyarországon kiemelkedő. A kutatói hálózat átalakításának célja a magyar kutatásfejlesztési és innovációs eredmények és hatékonyság növelése. A politikai kontrollra vonatkozó aggályok megalapozatlanok, de mint Svédországban is a kutatásoknak a társadalmi értéket, hasznot szem előtt kell tartani. 

 

 

Hasznos eszmecsere volt Palkovics miniszter és a svéd innovációs államtitkár, valamint a svéd innovációs ökoszisztémában meghatározó szerepet játszó svéd intézmények (állami k+f források elosztásáért felelős Vinova, valamint a svéd állami kutatóvállalat RISE) és vállalatok képviselői között (Ericsson, Wallenberg Csoport, Northwolt). 

A svéd-magyar kapcsolatokban fontos szerepe van azoknak a Magyarországon jelenlévő svéd cégeknek, amelyek kutatási, fejlesztési tevékenységet folytatnak, és magas hozzáadott értékű termékeket állítanak elő. Törekszünk az innovatív svéd vállalatokkal, a svéd kutatóintézetekkel és egyetemekkel való együttműködés további erősítésére.