Az észak-svédországi Umea-i Egyetem 2019-es európai konferenciájának meghívott előadója volt Müller Adrien nagykövet, aki az Európai Unió jövőjéről, a tagállamok közötti együttműködésről, a szolidaritásról beszélt. A legjobb, ami az európai kontinenssel történhetett, hogy a tagállamok az Európai Uniót jelentő egyedülálló keretben működnek együtt polgáraik jóléte és biztonsága érdekében azzal a céllal, hogy a közös demokratikus értékeken és elveken keresztül egy versenyképes és erős régiót alkossanak. Az EU jövője szempontjából fontos, hogy a tagállamok között meglegyen a tisztelet és az egyenrangúság, állandó és érdemi párbeszéd, hogy a kihívásokat, amik elkerülhetetlenek megfelelően és a polgárok érdekében tudják kezelni. Magyarország úgy véli, hogy erős Európa erős tagállamokat feltételez, ezért minden országnak el kell végezni azt a házifeladatot is, ami társadalmát, gazdaságát, politikai rendszerét nemzeti szinten is erőssé teszi. Rendszeresen felmerül, hogy szükséges-e a tagállamok közötti mélyebb és újabb együttműködés egyes területeken. A nagykövet válasza erre az, hogy elsősorban a meglévő kereteket kellene jobban kihasználni és az EU szerződések által már most is biztosított szabályokat pontosan alkalmazni. Az egységes belső piac nagyszerű lehetőségeket biztosít (áruk, személyek, tőke, szolgálatatások szabad áramlása), hogy a 28 tagállamban a gazdasági és szociális kohézió is erősödjön a vállalatok a méretgazdaságosság szempontjait is jól ki tudják használni és sikeresek legyenek. A migráció kétségtelenül kihívás elé állítja az EU-t és ennek megoldása, csak a közép- és hosszútávú hatások együttes elemzésével és megfontolásával lehetséges. Magyarország határozott abban, hogy az illegális migráció ellen hatékonyan fel kell lépni. Az illegális migrációnak nincsen helye az EU-ban, a külső határok ellenőrzése, a szabályozott és ellenőrzött migráció elsődleges. A migrációs válsággal összefüggésben a válságterületekről nem a problémákat kell importálni az EU tagállamokba, hanem a segítséget odavinni. A migránsok és a menekültek közötti különbségtételt mára már minden tagállam kiemeli, de fontos ennek pontos végrehajtása. A migránsok kötelező betelepítése semmiképpen nem megoldás, annak szívóhatást nem szabad elkendőzni.