A svéd parlament és az 1989-es rendszerváltásban közvetlenül érintett országok (Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia és Szlovákia) stockholmi nagykövetségei 2019. november 27-én mintegy 250 fő részvételével nagysikerű konferenciát rendeztek 1989 jelentőségéről.

Nagykövetségünk részéről ez volt az egyik eseménye az 1989-es rendszerváltásra emlékező „30 éve szabadon” rendezvénysorozatnak. A svéd parlament felsőházi termében Andreas Norlén házelnök nyitotta meg a konferenciát, aki az 1989-es rendszerváltó eseményeket megvalósító népek demokráciába és szabadságba vetett rendületlen hitéért, az általuk meghozott áldozatokért köszönetét fejezte ki.

 

 

Kiemelte, hogy az akkori kelet-európai országokban az emberek szabadság, függetlenség és demokrácia melletti választása nemcsak ezeket az országokat tette jobbá és stabilabbá, hanem minden európai országot, közöttük Svédországot is. A megnyitót követően az érintett országokat képviselő és svéd szakértők két panel keretében beszélgettek a rendszerváltás történeti aspektusairól (A Vasfüggöny 1989-es leomlása, a közép- és kelet-európai államok transzformációja), illetve annak örökségéről (A civil társadalom és a demokrácia jövője). Magyarországot Frank Füredi, a kenti egyetem emeritus professzora, a XXI. Század Intézet munkatársa képviselte.